-
Gyóntatás Húsvétra
GYÓNTATÁS HÚSVÉTRA A virágvasárnapi 8 órai szentmise után. Nagyhétfőn, Nagykedden, Nagyszerdán reggel fél 7-től két gyóntató gyóntat, este fél 6-tól szintén lesz gyóntatás az ÉRSEKVADKERTI templomban. A nagypénteki, 3 órai kereszthódolat után is gyóntatunk! Kérjük a maszk használatát és a távolságot betartani! Ebben a mostani járványhelyzetben a gyóntatás nem kötelező, de ha valaki szeretné elvégezni a szentgyónását, a fenti időpontokban lehetséges lesz. Kérjük a nagy fokú óvatosságot! Otthon is végezhetünk bűnbánatot és lelki áldozást is!
-
Felhívás imára
FELHÍVÁS IMÁRA A COVID ELMÚLÁSÁÉRT Mi hiszünk az ima erejében! A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjeként innen a Nemzet Házából kezdeményezem, hogy Nagypéntek reggelétől, minden hét péntekén (reggel 7.00 órakor), felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk, bárhol is vagyunk – otthon, utcán, munkahelyen – hiszen az Úr mindenütt jelen van! Kérjük az Urat, hogy a koronavírus-járványtól mihamarabb szabadítsa meg Magyarországot, Európát és a Világot! Imádkozzunk egymásért, legalább addig, míg el nem múlik a járvány! Imádkozzunk azért, hogy a vírusban elhunytak az Úrtól kapják meg az örök világosságot! Imádkozzunk azért, hogy a betegségben szenvedők kapják meg a testi és lelki gyógyulás kegyelmét! Imádkozzunk azért, hogy az egészségesek ne kapják el a…